A német piacgazdaságról és a szociális jelző marketingjellegéről is szó volt a Magyar-Német Intézet eseményén.
Milyen jövő elé néz a szociális piacgazdaság?
Ezzel az aktuális és időszerű témával foglalkoztak a Magyar-Német Intézet rendezvényén, ahol a meghívott vendég Michael Hüther, a kölni Német Gazdaságkutató Intézet igazgatója volt. Az esemény előtt Michael Winzer, a Konrad-Adenauer-Stiftung Magyarországi Irodájának képviseletvezetője beszélt arról, hogy a legjobb szociális politika sem ér sokat, ha nem egészíti ki egymást kölcsönösen a szociális és a gazdasági elv – legalábbis ez volt régen a CDU elve.
Annak fényében, hogy Németországban a második világháború után milyen volt a helyzet, szükség volt innovációra és gazdasági erőre is, ugyanakkor a párt szociális kiegyenlítésben is gondolkodott. Konrad Adenauer kiemelt alakja volt a formációnak, ő később a düsseldorfi irányelvekkel meg is nyerte a választásokat, és meghatározó volt a szociális piacgazdaság számára Ludwig Erhard is, utóbbi hozzájárult a modell fejlesztéséhez.
Hüther először igyekezett elhelyezni a szociális piacgazdaságot, mint német ügyet. A világban mindenütt a harmincas években gazdasági kísérleteket folytattak, de nem jártak sikerrel. A szociális piacgazdaság „német ügy, néha szerelmi viszony”, éppen ezért a kritikus gondolkodás sem igazán fejlődött ki róla, Hüther inkább afférnak nevezte ezt. A német alkotmányos rendben nincsen gazdasági rend meghatározva, csak általános orientációról van szó: tulajdoni és öröklési szabadság, a magántulajdon, a szociális partnerség és az ebből adódó bértarifa-autonómia, a szociális állam klauzulája, és a föderalisztikus keretek.
De egyetlen helyen sincsen leírva, hogy “szociális piacgazdaság”.
Mi adja mégis ennek a sármját? A háború után teljes pusztítás és erkölcsi összeomlás volt. Az első világháború előtt rendi társadalom volt, a weimari időszak rövid piaci időszakot hozott. Meg kellett vizsgálni, hogyan tudjuk a többet, jobbat kihozni az emberekből. A szociális piacgazdaság elsősorban piacgazdaság, a szociális része a marketingstratégia része, amitől az szimpatikus. A piacgazdaság hatékony információfeldolgozást végez, elemzi a piac rezdüléseit, milliónyi döntést hoz meg decentralizálva. Eközben rend is kell, a németek szeretik az áttekinthető rendszereket. Továbbá szolidáris a rendszer, a szubszidiaritás elvén. Alapjait tekintve David Hume és Adam Smith gondolataira épül a piacgazdaság, a munkamegosztás, a láthatatlan kéz, továbbá az empátia és a közös érdek terén.
A szociális piacgazdaság felelősséget és felelősségvállalást jelent.
Messzebbről kell tekinteni az összrendszerre, interdependenssé kell tenni, a jogrendet nem szabad a politikai, gazdasági és kulturális rendszertől elválasztani, ebből a szemléletből fakad a széleskörű felelősség. 1948, vagyis a német márka bevezetése óta különböző ígéreteket tettek a szociális piacgazdaság részéről, és szükség volt a londoni adósságegyezményre is. A valutát stabilizálták, vásárlóerővel rendelkező valuta kellett. Németországban rendezték az adósság kérdését, a londoni egyezmény 1952-ben esszenciális jelentőségű volt, hiszen ha ez nem történt volna meg, visszaestek volna a korábbi logikákba.
A reparációk sok pénzügyi áramlatot indítottak be, erre szükség volt, hogy menedzselhető legyen az adósság. Ezt követi az újjáépítés, a robosztus fázis, ebben a mintegy 15 évben a német gazdaság nem ismert konjunktúra-ingadozást.
A menekülteket integrálták, de kevés volt a beruházható tőkemennyiség, de már a hatvanas években jöttek az olasz vendégmunkások,
mert már akkor nem volt elég munkaerő. A német munkaadók ott ültek az olasz központokban, megvizsgálták az embereket, és elkezdtek jönni a családfők. Olaszországban persze nagy volt a munkanélküliség, és féltek a kommunista többségtől, továbbá többet importáltak, mint exportáltak, tehát kölcsönösen előnyös volt a felállás. A pénzt hazaküldő családfők ezt ellensúlyozni tudták. Később Jugoszláviával is volt ilyen alku.
Később Keynes hívei vették át a vezetést, de ők sem változtattak a szociális piacgazdaság piaci elvein. Az olajválság időszaka elhúzódott, ekkor a vendégmunkás-szerződéseket felmondták. A rendszer túlterhelődött, másfél millió munkanélküli lett, ezt követte a hetvenes évek második felében a befektetések keresése, megnyitották a piacokat, dereguláció történt, például privatizálták a postát. Az újraegyesítést követően gazdasági és szociális uniót kellett kialakítani, és eközben éltek a kínai lehetőségekkel is.
A globalizáció két nyertese Kína és Németország volt.
Trump fő érve az volt, hogy az olcsó kínai importokat nem lehetett megkontrázni a minőségi amerikai ipari termékekkel. Kétmillió amerikai munkahely veszendőbe ment. Eközben Németországban határokon át nyúló termelési hálózatokat építettek fel Kínával. Ez jól ment 2009-ig, amely végső soron mindent megbénított. Amikor a Lehmann Brothers csődöt jelentett, senki sem tudta, mi jön, és 2010-ben megállapították, hogy ez nem is olyan borzasztó, jött egy aranyévtized a világjárványig, a német gazdaság folyton nőtt, 45 millió kereső volt, ez hatalmas sikertörténet volt.
Fotó: Pixabay
A Zöldek ahelyett, hogy politikai javaslatokat tettek volna a hasonló szörnyű bűncselekmények megelőzésére, a berlini Brandenburgi kapunál tartott, „jobboldal elleni tüntetésen” nevetgéltek.
„Nagyon izgatott vagyok az AfD miatt, szerintem ti vagytok Németország legnagyobb reménysége” – mondta az X tulajdonosa.
Németországban kezdik megérteni, hogy a termelés mellett tárolni is tudni kell a zöldenergiát. Ellenkező esetben az időjárásfüggő termelés miatt a rendszer kiszámíthatatlan marad.
Tavaly ideiglenesen fel kellett függeszteni az oktatást a berlini Humboldt Egyetemen, mert palesztinbarát tüntetők elfoglalták az előadótermeket.
Ígérni is nehezen tud már a „vörös-zöld” kisebbségi kormány.
Érdekes dolgok történnek a nyugat-európai országban.
Az amerikai Stargate projektre válaszolva Peking is gigapénzeket tol bele a mesterséges intelligencia fejlesztésébe.
Azt javasolta: végre nézzenek körbe, mert egy új világot fognak maguk körül találni!
